2012. szeptember 20-án Budapest központjában megnyitotta kapuit a Tutanhamon Museion nevű, rendeltetésében egyedülálló szórakoztató-oktató intézet. A Museion „A fáraó titkai“ c. programot a 6 - 99 életkorú összes érdeklődőnek szánja, melynek során a látogatók a saját bőrükön tapasztalhatják meg az ókori Egyiptom idejéből származó különböző rituálékat, többek között a mumifikálás egyik rituáléját is.
Az intézmény célja az, hogy a látogatóknak, főként a gyermekeknek és a családoknak olyan egyedülálló és gazdag élményt nyújtson, amely felkelti az érdeklődésüket az ókori Egyiptom felől, valamint hogy szórakoztató formában érdekes információkat adjon az egész családnak egy tartós, közös élmény által.
A szóban forgó eseményt jelenlétével megtisztelte Dr. Ashraf Mohsen Mohamed, az Egyiptomi Arab Köztársaság Magyarországi Nagykövete is, akinek látogatása nagyon megtisztelő volt a nyitóünnepség szervezői részére. Az Nagykövet Úr így nyilatkozott:"Az ötlet, a kivitelezése és a program egyedisége nagyon tetszettek. Támogatom az ilyen fajta intézmények létrehozását és működtetését, és sok boldog és elégedett látogatót kívánok a Tutanhamon Museionnak."

A rendezvényre 2012.09.20-án került sor a Tutanhamon Museion területén, cím: Teréz Udvar, Teréz Körút 23, Budapest, 1067.